Élet az óvodában
Óvodás korú gyermekek, szülők és képzett waldorf-óvónők közössége az óvoda. A szülök szabad elhatározása: waldorf-módszer szerint szeretnék gyerekeiket neveltetni és nevelni. Élő kapcsolat alakul ki a szülők és óvónő, szülők és szülők között. Részt vesznek az óvoda életében a játékkészítéstől a közös ünneplésen keresztül a takarításig. Rendszeresen beszélgetnek az óvónővel egy-egy pedagógiai kérdésről.
Az óvodás korú gyermek főként játékkal, de minden más tevékenységgel a saját tapasztalatán keresztül ismerkedik a világgal. A waldorf óvodában az, hogy „csinálunk valamit” nagyon fontos. Mindent „igaziból teszünk”. Játszunk, főzünk, szerelünk, varrunk, javítunk stb.. A tevékenység és az eredmény egyformán lényeges. Az óvónő keveset magyaráz, beszél, nem szóban ad információkat: ezzel serkenti a fantázia kibontakozását.
A fantázia készteti a gyerekeket tevékenységre, s a tevékenység ismét megmozgatja a fantáziát. Ezen keresztül fejlődik intelligenciájuk. A gyerekek előtt kitárul a világ. Konkrét tanítás nincs. A képességek fejlesztése a cselekvésen keresztül történik.
Az óvónő feladata az óvoda életének a kialakítása, a szülők pedig segítenek a körülmények, a tárgyi feltételek megteremtésében. A legfontosabb elvárás a jó minőség. A tárgyak, berendezések, játékok természetes anyagokból vannak. Gyapjú, selyem, fa, vessző, méhviasz stb.. A játékok nagy része saját készítésű, vagy speciálisan waldorf-játékokat készítőktől származik. Sok az úgynevezett „nem kész” játék, a babák arca nem teljesen kirajzolt. A gyerekek fantáziája egészíti ki teljessé. Játék az óvodában mindenféle termés ( toboz, gesztenye, különféle magok, fakéreg, természetes anyagú kendők ) is. Fontos helye a csoportszobának a konyha. Lehetőség szerint olyan helyet is kialakítanak, ahol fúmi-faragni, fűrészelni, javítani is lehet. Ehhez szükséges satupad, szerszámok, sok-sok faanyag, vessző stb.. Az óvónő gondos, aprólékos munkája a tárgyak kiválasztása, elrendezése.
A waldorf-óvoda életében a legfontosabb a ritmus kialakulása. A gyerekek ritmikusan ismétlődő eseményeken keresztül tapasztalják meg önmaguk és a külvilág rendjét, ami érzelmi biztonságot ad nekik. A nap, a hét és az évszakok ritmusa, annak naponta, tevékenységeken keresztül való megélése segíti ezt a biztonságérzést, „tudást”. A „ napok ritmusát a szabadabb és kötöttebb programok váltakozása adja meg. A hét ritmusa az adott napokon végzett fő tevékenységek ismétlődése ( pl. festés, kenyérsütés, méhviaszgyurmázás, gyapjúkép készítés stb.). Az évkort pedig az évszakok változásához kapcsolódó tevékenységek és az évente ismétlődő ünnepekre való készülődés ritmizálják.
Fontos része a pedagógiának az óvodában a példaképek utánzása. Példakép az óvónő, az ő szeretetteljes bizalmát, nyugodt viselkedését utánozva zajlik a gyerekek élete. A kisebbek a nagyobbakat szintén példaképként utánozzák, ezért tartjuk fontosnak vegyes korú csoportok kialakítását. A nagyok viselkedését is befolyásolja a példaadás.
A nap fontos programja a „reggeli kör”. Ekkor dalokat, verseket játszanak el a gyerekek az óvónőt utánozva. A dalokat, verseket kerek történetté alakítja az óvónő. Mindig az adott évszakhoz, ünnephez kapcsolódnak. így figyelik a gyerekek a külvilág, a természet változását, ritmikus körforgását minden nap és évről-évre.
A tízórait közösen készítik el az óvónővel. A hét egyes napjain szintén ismétlődően mindig ugyanazt. A szépen terített asztalra jó, egészséges étel kerül.
A tízórait szabad játék követi, mely leggyakrabban az udvaron zajlik. Ilyenkor lehetősége van a gyerekeknek bekapcsolódni az évszakhoz kötődő kerti munkákba is, melyet az óvónők szülői segítséggel végeznek.
A napot mese zárja. A gyerekek többször hallják ugyanazt a mesét. így többször, többféle hangulatban élhetik át a történetet. A mese után jó néhány gyermeket már szüleik várják az előtérben, hogy a nap további részét otthon, családi környezetben tölthessék. A többiek, akik még maradnak, közösen költik el az ebédet, majd rövid pihenő vagy csöndes játék után ők is hazaindulnak szüleikkel.
Pedagógiai alapelvek az óvodában
Rudolf Steiner szerint az élet valósága nemcsak azt foglalja magában, ami szemmel látható, hanem rejtett mélységeiben egy eljövendő állapotot is hordoz. így minden gyereket mini a „jövő csíráját” lehet szemlélni, aki az őt nevelő egyént arra indítja, hogy új képességet fejlesszen ki magában: tanulja meg a jövő jeleit minden jelenségben, minden gyerekben felfedezni, megismerni, ápolni. Ilyen értelemben a waldorf-pedagógia az emberben élő szellemi individualitást a világban élő szellemiséghez akarja vezetni.
A kisgyerek, mint a világra nyitott érzékszerv
A kisgyerek érzékleteiben él. Minden, ami a környezetében történik, akarva-akaratlanul hatást fejt ki rá. A látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás benyomásai töltik ki belső világát, ezek irányítják és vezetik tapasztaló, megismerő tevékenységében. A gyerek azonban nemcsak a fizikai világot érzékeli, hanem a pszichikus világot is. Ezen belül elsősorban a számára fontos másik embert – az anyát, apát, testvéreket, majd az óvónőt…
A waldorf-pedagógia felfogása szerint a gyerek nem csak kommunikatív és metakommunikatív jelzésekben fogja fel a másik ember pszichikus állapotát, realitását, hanem mintegy közvetlenül is. Átél – ha nem is tudatosan – olyan gondolatokat és érzelmeket, melyeket a környezetében élő, számára fontos személyek gondolnak és éreznek.
Az első években még nagyon közel áll egymáshoz a testi és a lelki fejlődés, így számos kölcsönhatás figyelhető meg: ha szeretettel, figyelemmel, örömmel, pozitív érzéssel és gondolattal veszik körül a kisgyereket, akkor az kedvezően hat az ő érdeklődésére, az érzékelés intenzitására. Egy ingergazdag, sok érzékszervet igénybevevő környezet előhívja a gyerek belső aktivitását, erősíti a tevékenységekben, mozgásban is megnyilvánuló „testi intelligenciáját”.
Nagyon fontos, hogy a gyereknek elég ideje legyen arra, hogy a saját tempója szerint tudja felfedezni a világot, feldolgozni tapasztalataiból származó élményeket és elsajátítani a sokféle minőséget, különbözőséget mindegyik érzékszerv területén.
A kisgyereket környező felnőtt világ felelőssége és egyben feladata, hogy biztosítsa az Ingergazdag fizikális, pszichés környezetet és hogy „ne csapja” be a gyereket érzékleteiben.
Ezért javasolt a természetes anyagok használata a fajsúly és a felületi viszonyokat „tévesen” reprezentáló műanyag játékokkal szemben ( az állat szőrös, a fém fémes tapintású és nehéz stb.). Ezen felül pedig a nevelőnek megfelelő belső tartalmakkal – érzelmekkel és gondolatokkal – kell a gyerekek közé lépnie.
Az óvodai nevelés alapgondolatai
A waldorf-óvodapedagógia a későbbi egészséges életvitelt akarja megalapozni munkájával; e tevékenység eredményei ennek megfelelően csak a későbbi életszakaszokban mutatkoznak meg teljes mértékben.
Minden egyes gyerekben megnyilvánul a sokrétű emberi természet, melyet az óvónő tisztelettel tanulmányoz. A. pedagógus a gyerek megnyilatkozásaiból „tudja meg”, hogy mire van szüksége a gyereknek, s ezek nemcsak szóbeliek, hanem ugyancsak sokrétűek: ezek közé soroljuk pl. a test-meleget, az egészség-betegség jeleit, a lelki állapotok megnyilvánulásait s a tudati fejlődés megtapasztalható mozzanatait is.
Ez speciálisan kimunkált megfigyelést igényel, amely ítélet és előítélet mentes. Nem engedi a szabadon feltörő kritikát, sőt nehézségeket leküzdő szeretetteljes együttélést vállal a gyerekkel, amelyben a gyerek emberi méltóságát megőrizheti.
A nevelés a gyerekben működő természetes erőket támogatja úgy, hogy a gyerek szabadon tudja azokat alkalmazni, fejleszteni. Ez szeretetteljes, meleg légkört kíván, amely biztosítja a megfelelő fizikai és pszichés környezetet, s kizárja a zavaró és erőszakos befolyásokat.
A cselekvés az érzés és a gondolkodás fejlődésében figyelmes, tapintatos vezetéssel segít az óvónő, amely nem engedi a túlterhelést, hanem védi a gyerek saját érésének kibontakozásának tempóját. Lehetőséget nyújt arra, hogy a gyerek saját útját a megfelelő módon találja meg, s ezen egyre önállóbban járjon.
Óvni kívánja a gyerek fejlődő belső világát, fokozatos érdeklődését segíti elő: ott ajánl segítséget, ahol a gyerek éppen tart és megvárja, hogy önállóan találja meg a következő lépést. Elvárások helyett érzelmi biztonságot, védettséget nyújt. A nevelő törekszik megérteni a gyerek világát, s tiszteli alakuló világképét.
Az óvónő tudatában van annak, hogy minden érzékelés kihív a gyerekből válaszként egy belső gesztust, megmozdulást, amit majd az átélés után képszerű, álomhoz hasonló szemléletben dolgoz fel. Ha ezt a folyamatot nem sürgetik, akkor a természetes érési folyamatok biztosítják a sajátos gyerekkori erők ( teljes figyelem és nyitottság, fantázia, kezdeményezőkészség, eredetiség és szociális érzés ) átmentését a későbbi életszakaszokra is. A külső, a nevelő által gyakorolt vezetést a gyereki személyiség belső vezéreltsége helyettesíti, amely alapot képez a szabad önismeret által meghatározott közösségi élethez.
Az óvónő kivárja azt az időpontot, amikor a gyerek maga kezd cselekedni. A waldorf-pedagógia ebben az életkorban mellőzni szeretné: H a példakép és tapasztalati tartalmak hiányát S az idő előtti, túl korai fejlesztést
■ a tevékenységekben, vagy más módon megnyilvánuló egyoldalúságot
a a gyereket körülvevő, s rá ható idegességet, hajszoltságot és – ebből fakadóan – a
kezdeményezési kedv hiányát H a rossz ( beteg ) példák követését
a az elidegenedést, a természeti és emberi világ, az ember és ember közötti
kapcsolatok átláthatatlanságát X a magányosságot ( ha a gyerek nem oszthatja meg belső élményeit mással).
A waldorf-óvoda minden apró mozzanatával a kisgyerek életformáját szolgálja. Igyekszik jó minőségű táplálékot adni a gyerek testének, lelkének, egész személyiségének.
A gondozás szeretetteljes tevékenységei: a testápolás, a táplálkozás, a melegen tartás, az öltöztetés-öltözködés nemcsak a gyerek fizikai szükségleteit elégítik ki, hanem egyben a lelkét • is ápolják, növelik biztonságérzetét. Ezt az „anyai” gondoskodást az óvónő tudatosan magára vállalja, mivel ez nevelői tevékenységének, a gyerekekkel való kapcsolatának meghatározó része: e tevékenység közben folyamatosan tájékozódhat a gyerek állapotáról, testi-lelki közérzetéről. Fejlődése során a gyerek egyre önállóbban látja el testi szükségleteit, majd az óvónő mintáját követve ő is felajánlja segítségét a kicsiknek. A családias kapcsolat az egész csoportot átöleli.
A waldorf-óvoda áttekinthetővé teszi a mindennapi cselekvések világát a gyerek körül. A gyerek látja a felnőtt tevékenységében, hogy mi miből lesz ( kenyér a búzából, baba a fadarabból stb.), így későbbi életkorokban is otthonosan mozog az őt körülvevő világban.
Óvni szeretné a gyerekkort, hogy a gyerek csak lassan ébredjen fel a kreatív erőket felszabadító, képdús gyermeki álomvilágból. Ennek az a célja, hogy az „ébredés” után viszont valóban önállóan, biztosan, erőteljesen, éberen tudjon élni a világban.
A nevelés a gyerek individuális fejlődését differenciált módon segíti és módot ad lényének a közösségben való kibontakoztatására is. Azáltal, hogy mindenkinek van szerepe, a „mindenkire szükség van” élmény és a szolidaritás érzése végigkíséri őket kibontakozó életük során.